A Szavak Máglyája: Szenvedélyesen Írt Betűk örvényében
Ahogy az olvasó elmerül a szavak világában, olyan érzés keríti hatalmába, amely nehezen hasonlítható bármihez. A szenvedély lüktet minden sorban, minden mondatban – mintha a betűk maguk is életre kelnének, és táncot járnának a lélek mélyén. Ez az a különös varázslat, amiért a szavak nem csupán kommunikáció eszközei, hanem érzelmek és gondolatok lángoló hordozói.
Az írás művészete nem csak technika, hanem a lélek legmélyebb rezdüléseinek kifejezése. Amikor az ember leül, hogy papírra vesse gondolatait, valami ősi erő ébred fel benne – a vágy, hogy megossza a saját egyedi történetét, érzéseit, szenvedélyét. A szavak így lesznek nem csupán betűk, hanem hidak, amelyek összekötnek bennünket másokkal, még akkor is, ha egyik-másik szó fájdalmat, vágyat vagy éppen reményt hordoz.
A szenvedélyes írás nem ismer kompromisszumot. Nem lehet csak úgy ‘gépiesen’ papírra vetni a mondatokat; minden egyes szó egy darabka a szívből, amelyet odaadunk az olvasónak. Az örvény, amelybe belecsöppenünk, amikor tollat ragadunk vagy klaviatúrát ütünk, magával ragad, és nem ereszt. Ebben a máglyában égetjük meg fájdalmunkat, örömünket és reményünket – mindazt, ami emberré tesz minket.
Nem meglepő tehát, hogy a szavak iránti szenvedély sokszor olyan intenzív, mint a szerelem vagy a művészet iránti elköteleződés. Hiszen a szavak, ha valóban szenvedéllyel íródnak, képesek megváltoztatni a világot, vagy legalább a saját kis világunkat. Átérezni ezt a tűzet azt jelenti, hogy bátorítóan nézünk szembe a belső viharral, hogy hangot adjunk annak, ami talán szavak nélkül megmaradna elfojtva.
Ha legközelebb leülsz írni, engedd, hogy átjárjon ez az ereje telített szóáradat, és adj hangot annak a szenvedélynek, ami a lelked mélyén él. Mert a szavak máglyája nem csupán tüzet gyújt – életet is ad.